Tetszik ez a védekező magatartás, azt mutatja, hogy a blog írójának van gerince. Meglepő, hogy egyesek milyen könnyen cimkéket akasztanak másokra.

Amióta elindult a politikai árokásás népművészeti játéka, megszokhattuk a civil lakosságtól, hogy 2 perc alatt kiderítik rólunk, hogy melyik politikai táborhoz tartozunk, függetlenül attól, hogy ennek van-e bármi alapja. Olyan szinten az előítéletek alapján tájékozódik a köznép, hogy kezdem azt hinni, hogy valamilyen muzulmán fundamentalista országban élünk, ahol ha nem férünk bele a keretbe, akkor lefejeznek a főtéren egy óra mulva.

Örülök, hogy valaki veszi a fáradtságot és megdöbben ezen a középkori sötétségen: \"vazze, már megint itt van a kék szemű Józsi és hozta a cigány barátnőjét is, aki meg ráadásul fekete szemű. És a buzi Karesz is minek jött el az új nyúnyókájával, aki szintén kék szemű! Nem mindegy?!\"

Erre csak így lehet reagálni!
Köszi!

Kedves Da&Da!

Csak néhány napja olvasgatom a blogod, És egyre jobban tetszik, ahogy jelenségekre felfigyelsz, és ahogy leírod őket. Ezért minden elismerésem.

Ami engem illet, én próbálok a dolgok mögé nézni. Szerintem könnyebb úgy megszüntetni egy nekem nem tetsző jelenséget, vagy megbarátkozni vele, ha megpróbálom megérteni, mi miért történik.

Szóval szerintem a "megdöbbenés", a számodra negatív jelenség felismerése az első lépés ahhoz, hogy valamit változtatni tudj, vagy eldönthesd, hogy akarsz-e, tudsz-e változtatni, de önmagában még kevés.
Természetesen fontos a megerősítés/cáfolat, hogy mások mit gondolnak a témáról, mert ebből leszűrheted, hány embert zavar a jelenség, és hány tartja helyénvalónak.

Mégis azt mondom, a következő (vagy előző ;) ) lépés mindig lehetne az, hogy megértsük, ki miért ír le egy konkrét támogató vagy ellenző véleményt, és a jelenségben részt vevők miért úgy viselkednek, ahogy.

Most például ismét terítékre került az "előítélet". Ehhez írnék pár sort - nem feltétlenül azért, mert biztosan így van, hanem csak, mert így gondolom.
Alapvetően az előítéletek és sztereotípiák kialakítása ösztönös/genetikus folyamat, agyműködésünkből következik, túlélésünk érdekében tesszük.
Tehát az embert érik ingerek egy dologgal kapcsolatban, pl. lát a baba egy széket, és mondják neki, hogy szék. A kettőt összekapcsolja, ha eleget hallja. Tegyük fel, ez egy hintaszék, amire nem mászhat fel. Ezt is összekapcsolja. Eddig szék képe = szék neve = nem mászik :) .
Aztán találkozik egy másik tárggyal, amire szintén azt mondják, hogy szék. Először zavarban van, azt hiszi, arról a másik dologról beszélnek, ami szék, de ha sokat mondják, rájön, hogy ez is szék, és ekkor vizsgálja a többi kapcsolatot is. Megpróbál felmászni. Ha nem hagyják a szülei, jön egy megerősítés, hogy szék képei = szék = nem mászik. Ha viszont hagyják, akkor kioltódik a "nem mászik", és legközelebb már a hintaszékre is mászni fog. Stb.
Röviden: A körülöttünk levő dolgok, jelenségek mind különbözőek, de hogy ne kelljen mindennel egyedileg megtanulnunk bánni, modelleket hozunk létre. Ezért lehetséges, hogy ha láttunk 3 féle széket, a 4. féle székről már felismerjük, hogy rá lehet ülni, nem kell azt is megtanulni.
Ez viszont oda vezet, hogy egy idő után bármilyen új dologgal találkozunk, többé kevésbé bele fog illeszkedni valamelyik modellünkbe, és a modellhez kötődő viszonyunk határozza meg az új dologhoz tartozó viszonyunkat.
Ha viszont egy adott egyeddel szorosabb a kapcsolat, mint a modellhez, kivételezni kezdünk, mert észrevesszük a különbségeket a modell, és az egyed között. Ez viszont egyrészt gyengíti a modellt, másrészt kezdi kiszakítani az egyedet a modellből. Minél több ilyen modellromboló inger jut el hozzánk - akár ugyanazon egyed által, akár különböző egyedekkel kapcsolatban - annál gyorsabban jutunk el a pontig, hogy újraértékeljük a modellt.
Ilyenkor szokott az lenni, hogy teljesen átfordítjuk eddigi viszonyunkat - ami gyakran ugyanolyan tévedés lehet, mint az eredeti viszony.

Hogy a cikkből is merítsek ihletet.
1. Fekete szemű indián vagyok Észak-Amerikában, párszáz éve. Kiköt egy hajó, benne furcsa emberek. "Ők is emberek, mint mi", biztosan békések, mint mi, tehát barátkozunk.
2. Ezek az emberek máskép viselkednek, mint megszoktam. Összeszedik az aranyunkat, megerőszakolják a lányokat. "Ezek a fehér emberek rosszak."
3. Jött egy másik hajó, és elzavarták az előző hajósokat. "Ezek is fehérek, harcra készülünk."
4. Nem szállnak partra, csak egy csónak jött ajándékokkal, cserébe élelmet kérnek. "Lehet, hogy a vörös szakállas fehér emberek nem rosszak?"
5. Az éjjel az egyik vörösszakállas megerőszakolta a nővérem. Bár a többiek megbüntették érte, de bosszút fogok állni. "Ezek is csak fehérek."

És most a Te eseted. Környezetünk többsége elítéli a meleg kapcsolatot, és ez az információ, időnként aggasztó példákkal, jóslatokkal fűszerezve mindannyiunkhoz eljut. Talán hozzád kevesebb ilyen "inger" jutott, ezért a "meleg" modelled talán soha nem volt annyira erősen negatív, mint az átlagemberé (aki nem létezik, de mindegy). Ezen felül szoros kapcsolatot tartasz fenn melegekkel is, ami az egyedi kapcsolatokon keresztül ráébreszt, hogy annyira még sem negatív dolog ez, sőt, tulajdonképpen sokkal normálisabb embereket ismertél meg személyükben, mint nem egy egyéb ember esetén.
Most több dolog történhet:
- "Rájössz", hogy a melegek jobb emberek, mint a simák (modell fordul).
- "Rájössz", hogy ha van is különbség homo és hetero ember között, az alapvetően nem befolyásolhatja a veled való viszonyát (lényegtelen jellemző figyelmen kívül hagyása a modellben).
- "Rájössz", hogy a melegek mások, és ez bizonyos szituációkban előny, máskor hátrány a velük való emberi kapcsolatban. Bár ez a tulajdonságuk nem befolyásolja lényegesen a velük való viszonyod, de az információ megmarad, és szituációföggően használni fogod.
A fentiek bármilyen átmeneti kombinációja is lehet, meg biztos még sok egyéb is.

Csak azért vagyok ilyen szószátyár, mert arra szeretnék rámutatni: gondolkodásmódban valószínűleg nincs különbség egy meleg vagy sima között, vagy valaki, aki elfogadja a melegeket, és a között, aki nem. Minden az igaznak hitt tapasztalatainkon múlik.

A melegek közmegítélése szerintem akkor fog változni, ha az egyéni modellek változnak. Ehhez pedig pozitív személyes példák (lehetőleg saját, vagy közeli ismerős tapasztalata) ismétlődése, és a negatív példák (akár újságcikk) ritkulása szükséges.
Nem könnyű, mert egy meleg is csak gyarló ember. Egy negatív modellbe könnyebben beilleszthető akár egy gyenge negatív példa is, mint egy erős pozitív.

A realitásokat nézve. A melegek úgy tudnak változást elérni, ha vagy mintaéletet élnek, megtámogatva egy imidzs-marketinggel, s ezáltal "kampányszerűen" terjed a meggyőzés; vagy élik a normális életüket beleveszve a társadalom forgatagába, és bízhatnak benne, hogy néhány száz év alatt a személyes kapcsolatok száma elég inger lesz, hogy legyőzze a negatív sztereotípiát.

Ez igaz a cigányokra, zsidókra, vagy bármilyen hátrányban lévő csoportra is.

(Csak érdekességképpen, az egész fordítva is így van. Pl. a déli pasikról - olasz, arab, stb. - mindenki "tudja", hogy szenvedélyes szeretők, bár kétlem, hogy mindenkinek személyes tapasztalata lenne :) Akinek van, az meg vagy elégedett, vagy nem.)

kg: Örülök a hosszú bejegyzésnek! Tartalmas, egymásra építkező gondolatfolyam! Már eddigi kommentjeid is megérintettek, s véleményformálásra késztettek minket. Bár általában én (Daniel) írom a blogokat, kedvesem véleményét is sokszor beépítem. Ő is úgy vélekedett, hogy igen korrekt álláspontot képviselsz, sőt megkockáztatta, hogy nő lehetsz. (Ezt a nők honnan érzik meg?! Komolyan, nem az első, hogy ráérez, nem mintha fontos lenne, csak játszásiból:) )

Visszatérve a hozzászóláshoz. A levezetés a tapasztás és modellalakításról jól felépített. Ha egy beszélgetés közben zajlott volna, biztosan kellemes vitánk alakult volna ki, s egészséges, mindekttőnk (3-unk) számára elfogadható végkifejletbe torkollt volna.

Mivel az első meleg találkozásaim szórakozóhelyen voltak és barátaim mutattak be ilyen embereket. Tulajdonképpen pozitív volt, bár meg kell mondjam, ugyanazzal az elutasító, illetve távolságtartó magatartással voltam feléjük, mint az emberek töbsége, hisz csak a "médiameleget" ismertem, aki "pasi nő ruhában és nyafog". Azóta magamon is mosolygok, milyen bután és előítéletektől terhelve viselkedtem akkor! Nyitottságomtól vezetve azonban egyre több ilyen embert ismertem meg, s nem kellett sok idő a felismeréshez, hogy az egyik 19 a másik egy híján húsz. Ugyanúgy egyedi mindegyik, mint a simák, s ugyan úgy egyformák is mint a simák. A lényegi különbség a szexualitásuk, a többi tulajdonságot csak annyira befolyásolja másságuk, mint a mi másságunk a saját jellemvonásainkat. Így a modell létrejött és abban a pillanatban szerte is foszlott. Egyetlen olyan említésre méltó emebri tulajdonságot sem tudok felidézni, ami ne lenne benne a másik csoprtban, vagy dominánsabb lenne valamelyikben.

Sajnálom -őszintén sajnálom és nem csak írom - hogy néhányan hagyják magukat médiavezérelni és leragadtak a "kukisnéni" meg a "segbekúrós" melegképnél. Ha egyszer nagy levegőt vennének és tiszta lapot nyitnának ezeknek az embereknek, megtapasztalnák, hogy mennyire nincs új a nap alatt és a világ kevesebb lenne nélkülük...mint ahogy bármelyikünk nélkül is!

:) Kedvesed téved, de nem baj.
Hogy gondolatmenetem folytassam, belepróbált a saját hetero-férfi modelljébe, és onnan valahogy kiestem :) Gondoljatok bele, vannak férfias nők és nőies férfiak is, és ezek a jelzők is azt mutatják, hogy bizonyos tulajdonságokra (érzelmi, testalkati, gondolkodásmódbeli...) ráhúzzuk, hogy férfias, vagy nőies. (Ami az esetek többségében bejön, máskor meg nem.)

Hát igen, minél több embert ismerünk meg igazán, annál valószínűbb, hogy az embert fogjuk értékelni, és nem a modellt. És az új ismeretségekben is már az egyéniséget keressük, és nem a skatulyánkba dobjuk 5 percen belül.

A média viszont tényleg erős. Pl. ha egy kis elzárt faluban élnék, és a cigányokról és melegekről annyit tudnék, amennyi a tévéből eljut hozzám... Gondoljatok bele, milyen hírek vannak... "A börtönökben mindennapos a nemi erőszak", "cigánybűnözés", stb. Ha most a faluba költözne egy cigány, és véletlenül kiderülne, hogy még börtönviselt is... "Biztos buzi!" És innentől vasvillával kísérnék a gazdák a gyerekeiket iskolába. És ez érthető elővigyázatosság is, amíg meg nem ismerjük a szerencsétlent.

De, talán lehet még egy fontos aspektusa a "mindannyian mások vagyunk" gondolatnak. Nem mindenki akarja/tudja/szokta egyforma mélységben megismerni a másikat.
Van, akinek a sok felületes kapcsolatra van igénye, és ő kénytelen skatulyázni. Felesleges lenne elvárni tőle, hogy mélyebbre nézzen. Ez talán jellemző sok nagyvárosi emberre, ahol valahogy fel kell dolgozni, hogy az ember tömegekkel találkozik.
Van olyan is, aki csak akkor érzi magát biztonságban, ha nagyon ismeri a másikat. Van olyan falu, ahol az a párszáz ember mindent tud egymásról (még a családjaik történetét is), és ezt megszokták. Ha egy idegen téved arra, nemigen tudnak mit kezdeni vele, a gyerekek pedig egyenesen félnek, és elbújnak.
Talán a "kisvárosi légkör" kedvez leginkább a középút megtalálásához, de ugyanolyan fontos az ember "beállítottsága" (Jónéhány csoportosítás létezik személyiségtípusokra, abban közösek, hogy egy felnőttnél már keveset változik a kép.)

E miatt viszont most felmerült bennem, hogy a magyar lakosság legfeljebb 10-20%-ától várható el általában, hogy egy olyan kisebbséget esetleg toleráljon, aminek nem tagja. És ez a 10-20% is attól függ, milyen modellt alakítanak ki a kisebbségről. (A többieknél ugye vagy a környezet nehezíti a másik ember megítélését, vagy a személyiség...)

Mégis, azt hiszem, a legerősebb emberi "érzelem" a közöny, és erre építeni is lehet. A többség hajlamos figyelmen kívül hagyni bármit, ami őt nem érinti. Egy kisebbséghez tartozó ember úgy tud leginkább zavartalanul élni, ha minél kevésbé nyilvánvaló a mássága... Ha én bármilyen különcségemet hangsúlyozom, azzal a figyelem középpontjába kerülök. Innentől minde pozitív vagy negatív kritika sokkal erősebb, sokkal gyorsabban terjed a közösségben, és rólam mintázzák a modellt.
Pl. emigráns magyarok Hollywoodban. Néhány igen tehetséges magyar elérte, hogy a magyarokról úgy általában kialakult egy igen pozitív kép a film fővárosában, és ez kihatott minden magyar életére aki ott próbált szerencsét.

Azt, hogy valaki "más", előbb utóbb úgyis észreveszik. De hangsúlyozni csak akkor érdemes, ha valamiben kiválló vagyok, amire a közösség fel tud nézni.
Pl. ha balkezes vagyok, az igen kényelmetlen a mindennapi életben. Ha ezt a problémát lépten-nyomon hangsúlyozom, idegesítőnek fognak tartani. Ellenben ha közben zseniális festő is vagyok, még ajándékba is balkezes eszközökkel fog nekem kedveskedni minden ismerős.

Ez az utolsó pár bekezdés már arról szól, hogy egy "más" emberhez való viszonyomat az a "más" ember is tudja alakítani, ha erre van szüksége.
Mindenkinek meg kell birkóznia a másságával (kinek könnyebb, kinek nehezebb), és nem életszerű, hogy bárki elvárja, hogy majd a "többiek" automatikusan tolerálják.

És akkor egy utolsó példa egy sebesült lélekről: Képzeljük el azt a meleg fiatalembert, aki sok megaláztatás után végül talál egy csoportot, ahol nem mindig ő van legalul. Mondjuk a kopasz haverjaival rendszeresen eljár barnákat verni. Sztori (nekem is mesélték): Konditeremben gyúrnak sokan, átlagosnál több a tar fej. Gyanútlan emberünk felfigyel, hogy egy filigrán kis kopasz srác folyamatosan "szellent", ahogy erőlködik. Egy idő után átkiabál, hogy ne erőlködjön már, mert zavaró. Mire elélép egy nagydarab kopasz, és csak ennyit mond: "Neki szabad".

A mese arról szól, hogy lehet, hogy velem intoleránsak, és közben én is az vagyok másokkal. A lelki egyensúly nagyjából megmarad :(

Még ez eszembe jutott.
Sokan nem hisznek a férfi-nő barátságban (ami "csak" barátság), mert érzik ott lappangani a kapcsolat mélyén a szexualitást. Van, aki szereti az ilyen kapcsolatot, van, aki viszont tart tőle.
A férfi-férfi barátságba az hozza be a problémát, hogy ha egy hetero férfi azért nem barátkozik nővel (mély, emberi barátságról beszélek), mert zavarja az esetleges szexualitás gondolata, akkor ugyanezért fogja zavarónak tartani egy meleg férfi barátságát.
Vannak férfiak és nők, akik a problémáikat inkább "kívülállókkal" beszélik meg: pl. nők gyakran beszélik meg barátnőikkel a partnerükkel kapcsolatos ügyes-bajos dolgaikat is. Nem a partnerükkel, vagy egy másik férfival a baráti körből. Az ilyen helyzetekben a meleg barátról nem egyértelmű, mennyire kívülálló, mennyire hozzám hasonló.

És még egy szempont, ami hasonló a fentihez. Van akinek elengedhetetlen érezni az igaz barátságban, hogy ismerem a másikat, a mozgatórugóit, vágyait, reakcióit. Mivel a szexualitással kapcsolatos vágyaink, reakcióink nagyrészt ösztönösek, ezért kevéssé tanulhatók, ami nehezíti a megismerést. Ebből a szempontból egy hetero férfi - meleg férfi barátságban lesznek olyan kérdések, ahol figyelembe kell venni, hogy a másik gyökeresen máshogy reagál, mint én (nem feltétlenül csak szexuális kérdésekben, lehet szó pl. női egyenjogúságról, örökösödési illetékről, stb.), s e reakció alapja számomra nem annyira ismert, a gondolatmenet ezáltal nem olyan könnyen követhető. Ilyen körülmények között sokkal nehezebb kiépíteni bizalmas kapcsolatot.